Tabella
 
1. Vasas 10  22
2. Mezőkövesd
10
 20
3. Honvéd 10  19
4. Szeged 10  18
5. Karcag 10  18
6. Kecskemét 10  17
7. Csákvár 10  16
8. Soroksár 10  12
9. Tiszakécske 10
 12

10.

Ajka 10  10
11. VIDEOTON 10  10

12.

Békéscsaba

10

 10

13. Kozármisleny 10  10
14. Szentlőrinc 10  9
15. Budafok 10  9
16. BVSC 10  7
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Videoton - MTK 0-1
Oda a tavaszi veretlenség
 
 Nyolc hónap után kapott ki bajnoki labdarúgó mérkőzésen a Videoton.
 
Viharfelhők gyülekeztek a mérkőzés előtt az égen, akkor még nem gondoltuk, hogy képletesen a csapatra is igaz lehet ez, az MTK vendégjátékával kapcsolatban.
Megszokott módon, erősen kezdett a Videoton és a kék-fehér védők bizonytalankodásait kihasználva, már rögtön a gólt is szerezhettünk volna a meccs legelején. Sajnos nem sikerült, pedig úgy tűnt kicsit remegő lábakkal léptek pályára a fővárosi fiatalok. Azonban a fehérvári játékosok valahogy nem találták a megszokott játékukat és labdabirtoklás terén sem csillogtatták tudásukat.
A 29. percben aztán jött a hidegzuhany. Azt láthattuk az MTK-tól, amit a Vidi-től szoktunk. Lázok 27 méteres, erős szabadrúgása kipattant a kapusról és mire a hálóőr javítani tudott volna, Szatmári a kapuba pörgette a labdát. 0-1
A félidő vége előtt akár egyenlíthettünk is volna, azonban Alves hatalmas gólt akart lőni 11 méterről , így a labda célt tévesztett és egygólos vendég előnnyel fordulhattak a csapatok.
A második félidőben a védekezés és a játék tördelése, időhúzás volt az MTK fő fegyvere a kontrák mellett és remekül alkalmazta ezt a taktikát Garami József együttese.
A fehérvári támadásokban nem volt meg az átütő erő vagy amikor sikerült az ellenfél eszén túljárni, akkor a kapufa állt a szépítésünk útjába.
Mezey György  megpróbált váratlant húzni, Sitku és Lencse pályára küldésével, szinte 4 csatár rohamozott, azonban a két friss és rendkívül motivált játékosunk sem tudott gólt szerezni. Fábián remek partnernak bizonyult a második félidőben vendégcsapat időhúzásában és néhány ítéletével alaposan felborzolta a kedélyeket, majd a jelzett kétperces hosszabbítás előtt nem sokkal lefújta a találkozót.
Maradt az MTK egygólos előnye, ezzel elszenvedtük első tavaszi vereségünket.
 
A DVSC időközben legyőzte a Vasast, így jelenleg egy pont előnnyel vezetik a tabellát.
Pénteken előrehozott döntő következik, győzelmünkkel visszavehetjük a bajnoki táblázat első helyét!
 
Mindenki Debrecenbe! Nincs kifogás!
 
2010.05.05. 00:13
 
Vissza    Nyomtatás