Tabella
 
1. Soroksár 8 20
2. Kecskemét 
8
17
3. Tiszakécske 8 16
4. Ajka 7 14
5. Gyirmót 8 13
6. Kazincbarcika 8 13
7. Mezőkövesd 7 12
8. Karcag 8 11
9. Szentlőrinc 7
10

10.

VIDEOTON 8 9
11. Nagykanizsa 8 9

12.

DVTK

7

7

13. Szeged 7 6
14. BVSC 7 4
15. Kozármisleny 8 4
16. Csákvár 8 4
  részletes tabella    
  
 Bejelentkezés
Videoton FC - Honvéd 0-2(0-0)
Megszakadt a jó sorozatunk 
 
A nagy hideg ellenére viszonylag sokan látogattak ki a Sóstói Stadionba.
Ahogy azt előzetesen lehetett várni, nagy küzdelem zajlott az első félidőben, gólt azonban egyik csapat sem tudott elérni. 
 
 
Fordulás után nem sokkal aztán szinte a semmiből megszerezte a vezetést a Honvéd. Az 52. percben jobb oldali bedobás után Abassig jutott el a labda, majd Danilo elé pattant, a berobbanó játékos pedig hét méterről, három védő között a hálóba lőtt. Szerencsés gól volt. 0–1

A hazaiaknak még ocsúdni sem volt idejük, öt perccel később máris kettő volt a vendégelőny. Hajdú Norbert bal oldali beadása után Danilo vette le a labdát, majd négy védő gyűrűjében 14 méterről a bal alsó sarokba gurított. 0–2

A folytatásban nagy mezőnyfölénybe került a Videoton, de még annyi helyzetet sem tudott kidolgozni, mint az első félidőben, így André Alves távoli lövéseiben volt csak benne a gól halvány reménye. Sajnos nem sikerült gólt szereznünk, így a Honvéd elvitte a három pontot Székesfehérvárról.
 

Monicomp Liga, 12. forduló:
Videoton FC - Budapest Honvéd 0-2 (0-0)
Fehérvár, Sóstói-stadion, 3125 néző
v.: Kassai
Videoton: Bozovic - Lázár, Lipták, Vaskó, Andic - Polonkai (Djordjic, 68.), Farkas B., Elek Á., Gosztonyi (Sándor Gy., 59.) - Andre Alves, N. Nikolic (Mutumba, 59.)
Bp. Honvéd: Kemenes - Takács Á., Debreceni, Botis, Hajdú - Moreira, Coira (Horváth A., 67.), Ruani (Bajner, 83.), Danilo - Abass (Rufino, 90.), Bojtor.

2010.10.29. 23:16
 
Vissza    Nyomtatás