Tabella
 
1. Vasas 10  22
2. Mezőkövesd
10
 20
3. Honvéd 10  19
4. Szeged 10  18
5. Karcag 10  18
6. Kecskemét 10  17
7. Csákvár 10  16
8. Soroksár 10  12
9. Tiszakécske 10
 12

10.

Ajka 10  10
11. VIDEOTON 10  10

12.

Békéscsaba

10

 10

13. Kozármisleny 10  10
14. Szentlőrinc 10  9
15. Budafok 10  9
16. BVSC 10  7
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Pápa - Videoton FC 1-2 (0-2)
Az idény leggyengébb felfogású játékvezetése mellett nyertünk
 
 

Majdnem visszakapaszkodott kétgólos hátrányról a Pápa a Videoton ellen a Soproni Liga kilencedik fordulójában. Mezey Györgyöt, elküldték a kispadtól a második félidőben, az első gólt szerző Elek Ákost a hosszabbításban állították ki.

 

 

Egy héten belül már a harmadik hétközi mérkőzésére készülhetett a Videoton és a keddi zalaegerszegi túra után most pénteken Pápára utazott a csapat.

A munkanapon 17 órakor megtartott találkozóra így is sokan elkísérték a Vidit és a kezdéskor fel is hangzott a megszokott fehérvári "kórus", támogatva a piros-kékeket.

Ez olyannyira jól sikerült, hogy Sándor György akár már harminc másodperc után megszerezhette volna a vezetést, de közeli lövése nem talált be.

A 18 .percben Nagy Dániel jobb oldali szöglete után a leblokkoló védők mellett Elek Ákos fejelt hat méterről a kapu jobb oldalába. 0–1
A félidő utolsó percében növelte előnyét a vendégcsapat. Nagy Dániel viharzott el a jobb szélen, középen André Alves várta ziccerben a labdát, és a kimozduló Szűcs Lajos mellett 11 méterről laza bokamozdulattal a kapuba helyezett. 0–2

 

A második játékrészben fokozatosan átvette az irányítást a Lombard. Nagy segítségére volt ebben a játékvezetői hármas, mely sorozatos tévedéseit egyre csak súlyosbította. Takács János a mérkőzés vezetője, eleinte szemet húnyt a kemény játék felett(ennek a fehérvári játékosok látták kárát), majd egy elmaradt sárga lapot követően, hibáját kompenzálandó, minden test-test elleni küzdelmet lefújt, széttördelte a játékot(ez szintén nem a vendégeknek volt jó). Annyira rossz felfogásban sikerült levezetnie a mérkőzést, hogy csodálkoznánk, amennyiben október folyamán ismét NB1-es meccset kapna. Működésével kiölte a játék szépségét és ebben a partjelzői is nagy segítségére voltak. Mindkét oldalra sokat tévedtek, és nem kis szerepük lett abba, hogy a második játékrész parázs elemekkel tarkított lett végül. 

 

Az 55. percben Takács Péter jobb oldali beadása után Heffler Nobert egyedül érkezett középen, és hat méterről a kapu jobb oldalába fejelt, így szépített a hazai csapat. 1–2

A folytatásban izgalmasan alakult a találkozó, hiszen a Pápának is adódott gólszerzési lehetősége. Talán nem véletlen, hogy több téves ítéletet követően Mezey György odáig ragadtatta magát, hogy a játékvezető elküldte őt a kispadtól.
A legnagyobb egyenlítési lehetőség a 90. percben maradt ki, ekkor Goran Marics szabadrúgása után Bozsovics óriási bravúrt mutatott be, remek mozdulattal hárított a jobb felső elől. A mérkőzés hajrájában elszabadultak az indulatok, ismét többször hibázott a játékvezető, aminek végén megkoronázta aznapi működését és Elek Ákost második sárga lappal kiállította.

 

Soproni Liga, 9. forduló:
Lombard Pápa - Videoton 1-2 (0-2)
Perutz-stadion, 2000 néző, v: Takács János
gól: Heffler (55.), illetve Elek (18.), André Alves (45.)
piros lap: Elek (93.)
Pápa: Szűcs L. - Takács P., Farkas A., Bíró P. (Bali, 85.), Rajnay (Tóth N., 66.) - Gyömbér - Quintero (Rebryk, a szünetben), Heffler N. - Bárányos - Abwo, Maric
Videoton: Bozovic - Lázár (Vasiljevic, a szünetben), Vaskó, Lipták, Andic - Sándor, Farkas B., Elek - Nagy D., Polonkai (Milanovic, 90.) - Alves (Djordjic, 93.)

Forrás:nso.hu,origo.hu
2010.10.01. 23:47
 
Vissza    Nyomtatás