Tabella
 
1. Honvéd 15  32
2. Vasas
15
 29
3. Kecskemét 15  27
4. Csákvár 15  27
5. Mezőkövesd 15  25
6. Karcag 15  24
7. Szeged 15  23
8. Tiszakécske 15  20
9. Ajka 15
 19

10.

Kozármisleny 15  18
11. VIDEOTON 15  15

12.

BVSC

15

 14

13. Budafok 15  14
14. Soroksár 15  13
15. Szentlőrinc 15  13
16. Békéscsaba 15  12
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Zalaegerszeg - FC Fehérvár hétfő 18,00

Hosszú menetelés után a mai napon befejeződik a 2007/2008-as labdarúgó bajnokság az első osztályban. A zárótalálkozón két olyan csapat lép pályára, amelynek igazából nincs tétje, hiszen az eredménytől függetlenül a Vidi már ötödik és a hazaiak sem tudnak elmozdulni a hetedik helyről. Mindenesetre bízunk benne, hogy egyértelműen győzelmi céllal utazik a csapat a mai mérkőzésre, ahol sok piros-kék fanatikus bíztatja majd őket.

A találkozót Solymosi vezeti, asszisztens pedig Takács és Lémon lesz.

 

Nagy Mihály (ZTE): Több fiatalnak is lehetőséget adok ezen a mérkőzésen. Pogacsics Krisztián már bemutatkozott az NB I-ben, de Ferkó Csaba és Kovács Gergő újoncok. Remélem, hogy szépen tudjuk zárni ezt a szezont, és hazai pályán begyűjtjük a három pontot.
Disztl László: Örülök neki, hogy az utolsó hazai bajnokinkon szépen tudtunk elbúcsúzni a közönségünktől. Remélem, hogy a zárófordulóban is hasonlóképpen sikeresen szerepelünk, és pontokat tudunk rabolni a ZTE otthonából.

Tervezett összeállítások:

ZTE: Pogacsics - Kocsárdi, Miljatovic, Botis, Polgár - Davidov, Molnár B., Kovács G., Ferkó - Waltner, Vulin
FC Fehérvár: Németh V. - Denisov, Fehér, Horváth G., Lázár - Farkas B., Sifter, Polonkai, Dvéri, Nagy - Sitku

2008.06.02. 07:22
 
Vissza    Nyomtatás