Tabella
 
1. Vasas 13  29
2. Honvéd
13
 26
3. Kecskemét 13  23
4. Mezőkövesd 13  23
5. Csákvár 13  23
6. Szeged 13  22
7. Karcag 13  22
8. Tiszakécske 13  18
9. BVSC 13
 14

10.

Kozármisleny 13  14
11. Ajka 13  13

12.

VIDEOTON

13

 13

13. Soroksár 12  12
14. Szentlőrinc 13  11
15. Békéscsaba 13  11
16. Budafok 12  9
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
FC Fehérvár - Lombard-Pápa FC 2-1 (2-0)
Mint már annyiszor, szombaton is lógott az eső lába, így valószínűleg jónéhányan nem merészkedtek el a Sóstói stadionhoz, hogy megnézzék az FC Fehérvár mérkőzését. Hasonlóan tettek a gyermekek szórakoztatására a stadion elé kitelepült vállalkozók is, akik már jóval a meccs előtt úgy döntöttek, hogy összepakolnak és irány haza. Mindemellett vizsgázott a beléptető rendszer is, s hiába szólt a sajtó már napokkal korábban arról, hogy lehetőleg mindenki elővételben vegye meg a jegyét, illetve jóval a találkozó kezdési időpontja előtt fáradjon a pénztárakhoz, sokan csak a 20. perc tájékán jutottak be, ráadásul úgy, hogy a kapuknál egyszerűen beengedték a tömeget. Így aztán még láthatták azt az első félidőt, amely a focit jelentette, mert a második játékrész már szinte eseménytelenül telt el.

Képek a mérkőzésről.
 


FC Fehérvár - Lombard FC Pápa 2-1 (2-0)
Székesfehérvár, 4000 néző
Vezette: Kassai (Erős, Kelemen)

FC Fehérvár: Tudor - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze Z. - Lattenstein, Schwarcz, Farkas B., Alumona (Nagy D., 67. perc) - Sitku (Disztl D., 74. perc), Györök (Bozic, 90. perc)
Vezetőedző: Csertői Aurél

Lombard: Erdélyi - Müller, Farkas A., Mutica, Geri - Kincses, Lipták, Kovrig, Szkukalek (Szalai, 66. perc) - Herczeg (Homma, 74. perc), Remili (Újhegyi, 46. perc)
Vezetőedző: Szentes Lázár

Gólszerzők: Farkas B., Vincze Z. illetve Kuttor (öngól)

Sárga lap: Schwarz, Nagy D., illetve Remili

4. perc: Lattenstein cselezgetett a pápai térfél közepén, majd 21 méterről, jobbal lövésre szánta el magát, a labdát Erdélyi a kapufa segítségével a kapufára, s így szögletre tolta.

14. perc: Györök játszott Alumonához, aki a labda átvételével becsapott egy védőt, majd 24 méterről a bal kapufa mellé bombázott.

15. perc: Szkukalek jobb oldali beadását Herczeg 16 méterről perdítette a keresztléc fölé.

22. perc: Györök 28 méteres szabadrúgása a sorfalról kivágódott, a labda Farkas Balázs elé került, aki 19 méterről ballal a kapu jobb oldalába bombázott. (1-0)

26. perc: Lattenstein 26 méterről lövésre szánta el magát, de a labda egy méterrel a keresztléc fölött hagyta el a játékteret.

30. perc: Sitku cselezgetett a pápai térfél közepén, majd 16 méterről, váratlanul, nagy erővel kapura bombázott, Erdélyi azonban szögletre tolta a labdát.

43. perc: Vincze Z. Györökkel kényszerítőzött, majd 12 méterről ritkán látható nagy gólt ragasztott Erdélyi kapujának bal felső sarkába. (2-0)

53. perc: Kovrig 25 méterről próbálkozott lövéssel, de Tudor magabiztosan védett.

65. perc: Lattenstein gurított vissza Györök elé, aki fordulásból 15 méterről lőtt, Erdélyi nagyot vetődve fogta a félmagas löketet.

76. perc: Homma ragyogó labdát tálalt Kincses elé, a középpályás 12 méteres, ballal leadott lövését Tudor nagy bravúrral hárította.

90. perc: Kincses cselezgetett a hazai tizenhatos előterében, majd 19 méterről lőtt, ám a labda egy védőn megpattant, majd a menteni igyekvő Kuttor fején irányt változtatva végül a fehérvári kapuban kötött ki ( 2-1, öngól!)

Az első félidőben aktívabban és szellemesebben futballozó Vidi a helyzetei alapján nagyobb különbséggel is megnyerhette volna a meccset, a fordulás után azonban átengedte a kezdeményezést a Pápának, és az eredmény tartására törekedett. Ez a végére majdnem megbosszulta magát, ám a hazaiak győzelme így is teljesen megérdemeltnek mondható.
2005.09.18. 08:52
 
Vissza    Nyomtatás