Két nap alatt végezhetnek az alapokkal! |
|
Bozai István a Stadion Építő Kft ügyvezetője szerint a KÉSZ Rt két nap alatt befejezheti a Sóstói stadion új lelátójának építését, s nekiláthat a felépítmény vasbeton szerkezetének kialakításához. A munkálatok jelenleg is folynak, bár elég lassú ütemben. Az illetékes minisztérium állítólag jóváhagyta a kivitelező részszámlájának 200 millió forintos összegét, s ha a pénz átutalásra is kerül, akkor gyorsabban folytatódhat az építkezés. A stadion gyepszőnyegének felújítása elkészült, jelenleg már csak pihentetik a füvet, s lassan már edzést is lehet majd tartani rajta, de az biztos, hogy a bajnokság őszi szezonjának első két mérkőzésén még nem lehet igénybe venni a pálya talaját.
tovább »
|
|
2002. 07. 05 |
| |
|
 |
Telefonon sikerült utolérnünk Pomper Tibort, a tavalyi Videoton egyik erősségét. A kiváló védő elmondta, hogy jelenleg a dunaújvárosi salakos edzőpályán készül a junior csapattal, s várja, hogy az érdekeltek meg tudjanak egyezni az ügyében. Szívesen játszana továbbra is a Videotonban, s a szerződését illetően szóban sikerült is korábban megállapodni, de időközben megváltozott a fehérvári klub ajánlata, akik egyébként még a Dunaferr vezetőivel is hadakoznak a vételárat illetően.
tovább »
|
|
2002. 07. 05 |
| |
Csepel-Tatabánya - Videoton 0-0 |
|
Az első nyári előkészületi mérkőzésünkön nem született gól, de még a kapuk sem forogtak veszélyben, a csapat teljesen tompa volt, ami az elmúlt hét erőnléti edzéseinek tudható be.Így álltunk fel: Végh - Tímár, Csató, Némedi, Vasas - Szalai, Monye, Dvéri, Tóth, Hamar - TerjékCsereként szóhoz jutottak még: Simon, Trampler, Daniel, Gajics, Kovács, Ribi és Filó
tovább »
|
|
2002. 07. 04 |
| |
|
 |
Tímár Krisztián személyében egy olyan embert ismertem meg, aki komolyan veszi a sportot és precízen ügyel arra, hogy minden tökéletesen működjön. Tehetséges fiatal játékos, az utánpótlás és az ifi válogatottban is elismerték képességeit. További sok sikert kívánok a pályafutásához.
tovább »
|
|
2002. 07. 04 |
| |
Stadion helyzetképek |
Azon látogatóink számára akik nem tudnak kimenni a Stadionba meggyőződni az építkezés alakulásáról, fényképészünk (Extasee) elkészített néhány fotót amit itt meg lehet tekinteni.Véleményeket a MI lesz a stadionnal??? topikban lehet kifejteni.
tovább »
|
|
2002. 07. 01 |
| |
|
 |
A Raiffeisen Bank székesfehérvári fiókjának vezetője hivatalosan is értesítette a Videoton FCF Baráti Kör Egyesületet, hogy bevezetésre került a Videoton Cirrus/Maestro szponzor-bankkártya és a Videoton Eurocard/MasterCard Standard szponzor-hitelkártya. A kártyák már igényelhetők a Bank fiókjaiban (Alba Plaza Székesfehérvár, Palotai u. 1.). Kiváltásukkal egyidejűleg a kártya birtokosa támogatja a Videoton labdarúgó csapatát is.
tovább »
|
|
2002. 06. 30 |
| |
|
Ahogy arról korábban szó volt, az önkormányzat napirendre tűzte a klub támogatásának illetve tulajdonrészeladásának kérdését.A hírek szerint az az eredmény született, hogy egyelőre tulajdonrészt el nem adnak, viszont a klubnál 150 millió forintos tőkeemelést hajtanak végre.
tovább »
|
|
2002. 06. 28 |
| |
|
A napokban egyezség született a klubvezetés és Rácz Gábor között, amely szerint a vállalkozó évi 200 milliós támogatás fejében megveszi a klub 51%-át. A szerződés szerint garancia van arra, hogy a klub a városban marad és a neve nem vátozhat.
tovább »
|
|
2002. 06. 20 |
| |
Átigazolási hírek |
|
A Videoton és a Dunaferr megegyezett arról, hogy Pomper Tibor továbbra is Fehérváron marad, de a Vidinek még a játékossal is közös nevezőre kell jutnia, akinek igencsak megnőttek az igényei.Horváth Ferenc szombaton ad végleges választ az invitálásra, Tököli megszerzése is szóba került, ő azonban nem akar Fehérváron játszani.Szó van Simek és Tóth Norbert leigazolásáról is, ügyük biztatóan halad, de még folyamatban van.
tovább »
|
|
2002. 06. 20 |
| |
|
 |
A nyári szabadságról június 24-én kell visszatérniük a Videoton labdarúgóinak, ugyanis ezen a napon már megtartja Várhidi Péter vezetőedző az első edzést a csapatnak. A centerpálya felújítása kapcsán még nem tudni pontosan, hogy hol kerül sor az edzésekre, illetve az előkészületi mérkőzésekre. A gyepszőnyeg felújítása a két tizenhatos szélességében és a pálya teljes hosszában történik a tervek szerint, így az edzőmeccsek többségét idegenben játssza majd a Vidi.
tovább »
|
|
2002. 06. 14 |
| |