Kóczián és Risztics szombaton akár pályára is léphet |
 |
A Lombard Haladás elleni idegenbeli győzelem mellékzöngéje volt, hogy a mérkőzés második félidejében Kóczián Ferencet a játékvezető -- véleményünk szerint -- túl szigorúan kiállította. A Liga fegyelmi bizottsága négy meccses eltiltást szabott ki a Vidi védőjére, azonban a klub megkeresését követően a tegnapi ülésen a bizottság ezt két mérkőzésre módosította. Mivel Risztics egy meccset kénytelen kihagyni, így ennek megfelelően Kócziánnal együtt a következő fordulóban Pécsett, akár pályára is léphet.
tovább »
|
|
2004. 05. 12 |
| |
|
 |
A Videoton FC frissen kinevezett klubigazgatója azonnal nekilátott a klublicensz előírásai teljesítésének, s ezen munkájáról nyilatkozott az egyik internetes oldalnak.
tovább »
|
|
2004. 05. 12 |
| |
Holnap 19 órakor Videoton FCF - Győri ETO FC |
 |
Szerdán már a rájátszás második fordulájan első mérkőzésére kerül sor, tehát az idei bajnoki küzdelmekből csupán öt mérkőzés van hátra. A Videoton ellenfele az a Győr lesz, amelyet legutóbb 4-0-ra vertünk meg idegenben, tehát joggal várhatják a szurkolók, hogy ez hazai pályán sem lesz majd másképp. A csapat továbbra is sok sérülttel és eltiltottal rendelkezik, így nehéz dolga van az edzőknek a kezdő csapat kialakításánál. Az alsóház további mérkőzései: Haladás - Békéscsaba, és ZTE - Pécs.
tovább »
|
|
2004. 05. 11 |
| |
|
 |
A Sóstói stadionba kilátogató szurkolók abban bíztak, hogy az utóbbi időben eredményesen futballozó hazaiak megörvendeztetik őket egy újabb győzelemmel, de nemhogy győzelem nem lett a dologból, hanem újabb hazai vereség következett az egyébként nem túl acélos lila-fehérektől. Képek az archívumból!Képek a mérkőzésről!
tovább »
|
|
2004. 05. 09 |
| |
Szombat 19 órakor Videoton - Békéscsaba |
 |
Szombaton kerül sor a rájátszás első szakaszának utolsó fordulójára. A Videoton a Békéscsaba együttesét fogadja, de továbbra is komoly gondot okoz Csank János számára a sérültek és az eltiltottak hosszú sora. Sérüléssel bajlódik Hercegfalvi, Voicu, Schwarcz és Szalai. A korábbi kiállítása miatt nem lehet ott a küzdőtéren Tóth Balázs és Kóczián Ferenc. Mindezek ellenére természetesen a cél nem lehet más, mint a győzelem.
tovább »
|
|
2004. 05. 07 |
| |
Csucsa sem tudott kupát nyerni |
 |
Úgy látszik, hogy átok ül a Videotonon. Nem csak az aktív labdarúgók bukják el a kupadöntőket, hanem az egykor a Vidiben játszó, s most technikai vezető posztot betöltő Csucsánszky Zoltánnak sem sikerült jelenlegi csapatával a Tárnokkal kupát nyerni. A Kincses Kalendárium kupa döntőjébe jutott együttes ugyanis az MK döntő előtt a Puskás Ferenc stadionban súlyos vereséget (8-0) szenvedett a Bag csapatától. A Magyar Kupát egyébként a Ferencváros nyerte, miután 3-1-re győzött a Kispest ellen.
tovább »
|
|
2004. 05. 06 |
| |
Kóczián: négy meccs |
 |
Ma délután ülésezett a MLL Fegyelmi Bizottsága. A szervezet megtárgyalta a brazil Nelio és Kóczián Ferenc Haladás-Videoton meccsen történt afférját. A fehérvári Kóczián rendkívül súlyos, négymeccses eltiltást kapott, míg a szombathelyiek csatára két meccsen pihenhet.
tovább »
|
|
2004. 05. 04 |
| |
Gróf András a Videoton FCF klubigazgatója |
 |
A háttérben történt hosszú tárgyalásokat követően, valamint a Videoton FC Kft ügyvezetője és sportigazgatóje korábbi lemondás után Gróf András, a Magyar Labdarúgó Liga volt ügyvezetője lett a Videoton klubigazgatója. Az igazgató legfontosabb feladata a tájékozódást követően, hogy az UEFA által előírt klublicenc a Vidi számára megszerezhető legyen, illetve az ehhez szükséges feltételek biztosíthatóvá váljanak.
tovább »
|
|
2004. 05. 03 |
| |
|
 |
Győzelem a sereghajtó otthonábanAz alsóházi rájátszás 4., összességében az Arany Ászok Liga 26. fordulójában 2-0-ra győzött a Videoton FCF együttese főleg a szünet után mutatott teljesítményének köszönhetően Szombathelyen, a Lombard FC Haladás gárdája ellen.
tovább »
|
|
2004. 05. 02 |
| |
Szombaton Szombathely |
|
Május 1-jén a Lombard Haladás vendégeként lép pályára a Videoton este 19 órakor a rájátszás negyedik fordulójában. Van törleszteni valója a Vidinek, hiszen a legutóbbi két mérkőzésen a vasiak győztek, Szombathelyen 3-0, míg Fehérváron 2-1 volt az eredmény Somfalviék javára. A piros-kékek szurkolói most is a csapattal tartanak, az utazással kapcsolatban Édes András szolgál információkkal a 70/555-3968-as telefonszámon.
tovább »
|
|
2004. 04. 30 |
| |