Tabella
 
1. Vasas 13  29
2. Honvéd
13
 26
3. Kecskemét 13  23
4. Mezőkövesd 13  23
5. Csákvár 13  23
6. Szeged 13  22
7. Karcag 13  22
8. Tiszakécske 13  18
9. BVSC 13
 14

10.

Kozármisleny 13  14
11. Ajka 13  13

12.

VIDEOTON

13

 13

13. Soroksár 12  12
14. Szentlőrinc 13  11
15. Békéscsaba 13  11
16. Budafok 12  9
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Diósgyőr - Fehérvár FC szerda 18 óra
A Fehérvár labdarúgóinak rengeteget kell utaznia az elkövetkezendő napokban, hiszen holnap Diósgyőrben, szombaton pedig Békéscsabán lépnek pályára. A ma délutáni edzést követően jelöli ki Csertői Aurél vezetőedző a holnapi kezdőcsapatot, amelynek komoly kérdőjele, hogy Magasföldi sérülése vajon miképpen javul. Holnap kiderül Koller Ákos jövője is, hiszen a nagyszerű védő súlyos betegségéből felépülve már játékra jelentkezne, azonban leletei holnap készülnek el a Szt György Kórházban, s csak azok ismeretében lehet szót ejteni játékáról a Vidiben. A csapat holnap délelőtt 11 órakor kel útra.
tovább »
2005. 04. 26
 
A hűséges szurkolók ismét nyerhetnek
A Fehérvár FC technikai igazgatójának, Csucsánszky Zoltánnak köszönhetően a Vidi következő két idegenbeli mérkőzésén -- a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók részére -- 2-2 garnitúra Videoton szerelés kerül kisorsolásra a szokásosan 100.- Ft-ba kerülő tombola megvásárlása esetén. Ezen felül pedig a hazafelé útra a klub 5-5 liter sört is biztosít az utazók számára.
tovább »
2005. 04. 25
 
Szerdán irány Miskolc!
A szurkolók számára teljesen mindegy, hogy milyen nap kell meccsre menni, ennek megfelelően szerdán is autóbuszt indítanak -- ráadásul kedvezményes tarifa mellett -- a Vidi Diósgyőr elleni mérkőzésére. Az úttal kapcsolatos információkhoz Édes Andrásnál lehet hozzájutni a 70/555-3968-as telefonszámon.
tovább »
2005. 04. 25
 
Íme az edzők véleménye
Csertői Aurél, az FC Fehérvár vezetőedzője: - Minden poszton ellenfelünk fölé nőttünk. Helyzeteink alapján megérdemeltük a győzelmet, amelyet az EHF-kupa döntőjébe jutott Cornexinek ajánlunk.Reszeli Soós István, a Győri ETO szakmai igazgatója: - Ellenfelünk ajándék tizenegyest kapott. Ezúttal végigtámadtuk a meccset, a fehérváriak kontrái azonban eredményesebbek voltak.
tovább »
2005. 04. 24
 
Székesfehérvár, 2500 nézővezette: Sóthy (Kovács Z., Tóth I)FC Fehérvár: Tudor - Csizmadia, Fehér Zs., Kuttor, Vincze Z. - Lattenstein, Schwarcz, Fodor (Zöld 90. perc), Györök - Tereánszki-Tóth (Horváth G. 91. perc), Magasföldi (Kerek 64. perc)Vezetőedző: Csertői AurélGyőri ETO FC: Stevanovic - Regedei, Stark, Pusztai (Peric 53. perc), Makra - Zsók, Lendvai, Vincze O., Tóth P. (Binder 38. perc, Pomper 81. perc) - Priskin, Kenesei K.Szakmai igazgató: Reszeli Sós IstvánGólszerzők: Tereánszki-Tóth, Csizmadia (11-esből), illetve PriskinSárga lapok: Györök, Fodor, illetve Lendvai, Pusztai, Regedei, Vincze O., Priskin
tovább »
2005. 04. 24
 
Székesfehérváron a Magyar Kupa döntő
A Magyar Kupa döntőjét, amelybe a Matáv-Sopron és a Ferencváros jutott, 2005. május 11-én 20 órától a Sóstói-stadionban rendezik. A stadion temető felőli oldala a budapesti szurkolóké lesz, míg az eredményjelző felőli oldal a soproniaké. A Red-Blue Devils szektora, tehát az "E" szektor lezárásra kerül.A kupadöntő előtt 17,30 órától a Szabad Föld kupa döntője kerül lebonyolításra.
tovább »
2005. 04. 22
 
Üzenet Skóciából és Ciprusról
Úgy látszik, hogy az egykori Vidi játékosai nem felejtik el a csapatot és a szurkolókat. Tegnap Horváth Ferenc küldött sms üzenetet Skóciából: "Szorítok a csapatért nagyon. Hajrá Vidi!", ma pedig Terjék Lajos írt Ciprusról: "Elég sokszor böngészgetem a honlapot es örülök hogy Fehérvár újra focilázban ég! Sok sikert a csapatnak, és üdv Mindenkinek!
tovább »
2005. 04. 22
 
A csapat mindenképpen győzni szeretne
A Fehérvár FC szombaton este a Győr gárdáját fogadja 19 órától a Sóstói stadionban. A csapatnál bízakodó a hangulat, mindenképpen meg akarják állítani a vendégek nagyszerű sorozatát. Bozics eltiltás, Nagy Dániel pedig sérülés miatt hiányzik majd a Vidiből. Magasföldi csonthártya sérülése lassan gyógyul, de szombatra már szeretne játékra jelentkezni. Németh Zoltán pályaedző sok nézőre számít és kéri a fehérvári szurkolókat, hogy ahogyan eddig is, úgy most is buzdítsák a csapatot az első perctől az utolsóig. A tervezett kezdőcsapat:Tudor - Csizmadia, Kuttor, Fehér, Vincze - Lattenstein, Schwarcz, Fodor Márton, Györök - Tereánszky-Tóth, Magasföldi (Kerek).
tovább »
2005. 04. 22
 
Ismét nyerhetnek a szurkolók
A tavaszi idény hazai mérkőzésein minden alkalommal különböző nyeremények is várták a szurkolókat. Így lesz ez most is, a szombati meccs szünetében a 100.- Ft-os tombolaszelvények megvásárlói között a következőket sorsolják ki: 1 db gyümölcskosár, 5 liter zámolyi világos sör, 2 db 5.000.- Ft értékű vacsora a Kistrombitás étteremben, a Fejér Megyei Hírlap ajándékkosara, 2 db belépő a következő hazai mérkőzésre, 1 db 128 Mb-os pendrive, Videoton baseball sapka, Koller Ákos meze és nadrágja.
tovább »
2005. 04. 22
 
Kispest, Bozsik stadion, 1000 nézőVezette: Megyebíró (Szpisják, Medovarszky)Budapest Honvéd:Takács T.-Mészáros, Budovinszky, Takács Z.-Kovács N., Lázár (Zana 77. perc), Dancs (Genito 60. perc), Vadócz, Vén-Herczeg (Kozarek 71. perc), SziliVezetőedző: Gergely KárolyFC Fehérvár: Tudor- Csizmadia, Fehér Zs, Kuttor, Vincze Z.-Lattenstein, Schwarcz, Bozic, Györök-Tereánszky-Tóth (Magasföldi 71. perc), Voicu (Zöld 34. perc)Vezetőedző: Csertői AurélGólszerző: HerczegSárga lapok: Budovinszky, Dancs, Zana illetve BozicKiállítva: BozicKépek a kispesti mérkőzésről! Képek a szerdai Fehérvár-Zte-ről!
tovább »
2005. 04. 17