Ma fény derül arra, hogy ki lesz az ellenfél a kupában |
|
A korábbi hírekkel ellentétben ma délután 13,30 órakor kerül sorra az UEFA kupa első selejtező körének sorsolására Svájcban, ahol az FC Fehérvárt Viniczai Tibor tulajdonos képviseli. Ellentmondó hírekkel találkozunk a mai napi arra vonatkozóan, hogy vajon ki lehet a Vidi ellenfele július 13-án és 27-én. Mindenesetre követjük az eseményeket és azonnal tájékoztatjuk honlapunk olvasóit a sorsolás eredményéről. Már most felhívjuk azon szurkolók figyelmét, akik készek elutazni a csapattal idegenbe is, azok hétfőn este 19 órakor legyenek a Tóváros Pizzériában, hogy a közös utazás részletei tisztázódhassanak.
tovább »
|
|
2006. 06. 23 |
| |
Ligahitel ügyben nyilatkozott az Önkormányzat |
|
A szerződésben leírt kötelezettségének az önkormányzat természetesen eleget tesz, s erre akkor kerülhet majd sor, amikor az MLSZ-től írásban is megérkezik a határozat. Határozottan úgy vélem, hogy az első fokú döntés okafogyottá válik - mondta Dr. Nagy László közgazdasági igazgató.
tovább »
|
|
2006. 06. 21 |
| |
|
Tegnap este a Sóstói stadionban tartotta nem hivatalos közgyűlését a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület. Az összejövetelen három fő kérdés várt megtárgyalásra: a következő szezonra vonatkozó jegy- és bérletárakra kialakítandó javaslat, pénzügyi beszámoló a kupadöntő kapcsán a bevételekről és kiadásokról, illetve a nemzetközi kupamérkőzésekre történő szervezett szurkolói utak biztosítása. A közgyűlésen egyéb javaslatok is megfogalmazódtak, melyekben szintén döntés született.
tovább »
|
|
2006. 06. 20 |
| |
|
Nem fogadta el elsõ fokon az FC Fehérvár nevezését a Borsodi Liga következõ szezonjára az MLSZ versenybizottsága. A Vidin kívül az Újpestnek, az FTC-nek, a Honvédnak, a Diósgyõrnek és a Sopronnak sincs meg minden feltétele a nevezéshez.
tovább »
|
|
2006. 06. 20 |
| |
Szavazás a tavasz legjobb játékosa címre |
 |
Minden idénynyitó szurkolói ankéton a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület megjutalmazza azt a játékost, akit a szurkolók az elmúlt idény legjobbjának választottak. Az elmúlt két alkalommal Daniel Tudor volt a legjobb, tavasszal viszont szinte minden játékos nagyszerűen teljesített. A honlap "Ki az idény legjobbja?" topikjában várják a szerkesztők a szavazatokat. Fontos, hogy mindenki csak egy nevet adhat meg, bármennyire is nehéz a választás!
tovább »
|
|
2006. 06. 19 |
| |
|
Elkészült a következő bajnoki évre vonatkozó versenynaptár. A Szuper Kupa mérkőzéseire július 15-én és július 19-én kerül sor, az első bajnoki forduló 2006. július 29-én, az utolsó pedig 2007. május 26-án lesz. A téli teremtorna küzdelmei január 6. és február 3. között zajlanak majd. A Magyar Kupa döntőjét május 9-én, az UEFA kupa döntőjét pedig május 16-án rendezik.
tovább »
|
|
2006. 06. 17 |
| |
Időpont változás!!! |
|
A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület értesíti a tagjait, hogy a meghirdetett közgyűlés időpontja megváltozott. Az új időpont 2006. június 19. (hétfő) 17,30 óra! A helyszín változatlan.
tovább »
|
|
2006. 06. 16 |
| |
Baráti Kör közgyűlés kedden 17,30-kor |
|
A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület 2006. június 20-án (kedden) 17,30 órakor a Sóstói stadion első emeleti tárgyalójában közgyűlést tart, amelyre ezúton is szeretettel meghívja tagjait. A rendezvény két fő napirendje az elkövetkező bajnoki és nemzetközi szerepléssel függ össze. Emellett az egyesület elnöke beszámol az elmúlt egy év történéseiről és tapasztalatairól, valamint várja a javaslatokat az elkövetkezendő teendők tekintetében.
tovább »
|
|
2006. 06. 15 |
| |
|
Újabb tudnivalókat közlünk a lehetséges UEFA kupa ellenfelekhez történő utazással kapcsolatban. Most az Azerbajdzsánba történő belépés kapcsán próbálunk segíteni szurkolóinknak.
tovább »
|
|
2006. 06. 14 |
| |
Sorsolás 20-án és 26-án |
|
Hosszú-hosszú idő után nagy izgalommal várják a Vidi szurkolói a hazai bajnoki és a nemzetközi kupa sorsolását. Előbbi június 20-án lesz, utóbbi pedig június 26-án. A szuper-kupa döntőjének két mérkőzésének (oda-visszavágó) eredetileg kijelölt időpontja július 15 és 22, de mivel az UEFA kupában az előírt mérkőzésnap július 13, így a 72 órás szabály szerint minden bizonnyal ez változni fog. Már most jelezzük, hogy bármelyik csapat is lesz az ellenfél az UEFA kupában, a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület szervezett szurkolói utat biztosít az érdeklődők számára.
tovább »
|
|
2006. 06. 14 |
| |