Jövő héten Horváth, Sebők és Viniczai lesz a vendég |
|
Legközelebb a jövő hét csütörtökén (november 23-án) kerül sor a Tóváros Pizzériában a Videoton Baráti Kör Egyesület szurkolói estjére. Ekkor Horváth Ferenc, Sebők Zsolt és Viniczai Ádám várja majd az érdeklődők kérdéseit. A Baráti Kör mindenkit szeretettel vár!
tovább »
|
|
2006. 11. 14 |
| |
Tíz gól esett az edzőmeccsen |
|
Ma délután a felnőtt és a liga együttes egymás ellen játszott a hátsó füves edzőpályán. A mérkőzés jól szolgálta a gyakorlást és Ulbert Tibor játékvezetése mellett agilisan futballoztak a játékosok. Az első játékrészben a Sebők - Csizmadia, Kocsis, Kuttor, Mohl - Lattenstein, Bozic, Julinho, Terjék - Sitku, Dajic összetételű csapat négy gólt szerzett, majd a második félidőben még újabb ötöt lőttek, míg a liga együttesnek csak szépítésre futotta az erejéből. Ebben a 45 percben Viniczai, Alumona, Györök, Nagy, Horváth, Bölcsföldi, Vadász és Finta is pályára lépett.
tovább »
|
|
2006. 11. 14 |
| |
Kft taggyűlés 10 órától |
|
Kedden délelőtt 10 órakor újabb ülést tart a Fehérvár FC Kft tulajdonosi köre, ahol többek között az ügyvezető munkájának értékelése, valamint a többségi tulajdonrész értékesítése lesz napirenden.
tovább »
|
|
2006. 11. 13 |
| |
Holnap ismét edzőmérkőzés |
|
Kedden 15 órától edzőmérkőzést játszik az FC Fehérvár a Sóstói Stadionban. Az ellenfél a junior csapat lesz. A heti programban még két edzés szerepel szerdán délelőtt az uszodában, valamint csütörtökön 10 órától a stadionban. Pénteken pedig bajnoki mérkőzés az Újpest FC ellen.
tovább »
|
|
2006. 11. 13 |
| |
|
 |
Mint ismeretes, a szombati mérkőzésen a Tatabányán szolgálatot teljesítő rendőrök nem engedték bevinni a stadionba azokat a zászlókat és drapériákat, amelyeket már az idény elején a székesfehérvári rendőrség, a Leo Security, illetve a Fehérvár FC Kft közösen nyilvántartásba vett, engedélyezett és pecséttel látott el. A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület ennek ügyében ma nyílt levelet küldött Kisteleki István MLSZ elnök részére.
tovább »
|
|
2006. 11. 13 |
| |
Mestermérleg |
|
Pajkos János: - A második félidő alapján megérdemelten győztünk, hiszen többet tettünk a győzelemért. Örülök, hogy nehéz helyzetben is volt tartása a csapatnak, és ez eredményben is megmutatkozott.
Marijan Vlak: - Vereségünk sajnos megérdemelt, mert játékosaim keveset futva, gyengén játszottak. Csalódott és rendkívül dühös vagyok az eredmény miatt.
tovább »
|
|
2006. 11. 11 |
| |
|
 |
Győri ETO FC - FC Fehérvár 2-0 (0-0)
Csapatunk rossz játékkal vereséget szenvedett. Sebők Zsolt tizenegyest is védett, de ez sem volt elég - Sitku kimaradt büntetőjével minden esély elúszott.
Képek a mérkőzésről
tovább »
|
|
2006. 11. 11 |
| |
|
|
|
2006. 11. 10 |
| |
Kassai vezeti a szombati mérkőzésünket |
|
A Borsodi Liga 13. fordulójában Tatabányán rendezendő Győri ETO FC- FC Fehérvár mérkőzésen a FIFA kerettag Kassai Viktor lesz a játékvezető. Erős Gábor és Vámos Tibor asszisztensként segítik munkáját.
tovább »
|
|
2006. 11. 10 |
| |
Méltányos jegyárak szombaton |
|
Bizonyára nagyon sok fanatikus kíséri majd el a Vidit Tatabányára, ahol a Győr ellen lépünk pályára szombaton 13,30 órakor. Kivételesen most a jegyárak miatt sem kell senkinek sem itthon maradnia, mert rendkívül méltányos, 1.000.- Ft összegű belépők megváltásával is meg lehet tekinteni a mérkőzést.
tovább »
|
|
2006. 11. 09 |
| |