Tabella
 
1. Vasas 10  22
2. Mezőkövesd
10
 20
3. Honvéd 10  19
4. Szeged 10  18
5. Karcag 10  18
6. Kecskemét 10  17
7. Csákvár 10  16
8. Soroksár 10  12
9. Tiszakécske 10
 12

10.

Ajka 10  10
11. VIDEOTON 10  10

12.

Békéscsaba

10

 10

13. Kozármisleny 10  10
14. Szentlőrinc 10  9
15. Budafok 10  9
16. BVSC 10  7
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
A Maribor már Győrben van
Azt mondják, mindent tudnak a Vidiről 
 
 A labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén csütörtökön a Videoton Győrben fogadja a szlovén NK Maribort. A vendégek a szerda délutáni megérkezést követően este már edzettek is a találkozó helyszínén,  az azt követő sajtótájékoztatón magabiztosan nyilatkoztak esélyeikről és a rájuk váró feladatról.
 
Darko Milanic vezetőedző például elmondta: úgy érzi, alaposan feltérképezték a Videotont, megismerték az erősségei mellett a hibáit is, ezért bizakodva várják az első összecsapást. Ezzel együtt, a további válaszaiból azért kiderült, valóban jól ismeri a Videotont, tudott például a válogatott Vaskó Tamás keddi szerződtetéséről. Milanic szerint a felkészülési mérkőzésekből nem szabad és nem is lehet különösebb következtetéseket levonni, a „vizsga" majd csütörtökön következik. Bár némiképp esélytelenebbnek tartják magukat, ennek ellenére természetesen nem feltartott kézzel készülnek pályára lépni. Játszó csapatként ismerte meg a fehérvári alakulatot, amely "hazai pályán" minden bizonnyal neki fog ugrani a Maribornak, de meglepnék a forduló egyik legerősebb csapataként aposztrofált Vidit a vendégek.
- Jól ismerjük ellenfelünket. A Videoton egy olyan csapat, amely játszani akarja a futballt, és amely az erősítéseknek köszönhetően még ütőképesebb lett, és minden bizonnyal be akar majd darálni minket hazai pályán. Mi viszont arra készülünk, hogy meglepjük a magyar csapatot – fogalmazott Darko Milanič, korábbi jugoszláv válogatott, a Maribor vezetőedzője. „Összeállt az együttes – mondta még Darko Milanic. – Sokan találgatják, hogy a nyáron gyengült vagy erősödött az együttes, de erre mindig azt mondtam, hogy ez csupán fél év múlva derül ki. Az első erőfelmérő mindesetre a Videoton elleni Európa-liga-selejtezőnk lesz, ha ezt az akadályt sikerrel vesszük, a nagy kérdésekre is választ kapunk..."
A világbajnokságon szereplő szlovén válogatott szerepet kapó Suad Filekovic és Elvedin Dzinic csupán néhány napja edz együtt a csapattal, időközben pedig két fiatalt is igazolt még az együttes, az ezüstérmes az NK Interblock Ljubljana két fiatalja, Robert Beric és Josip Ilicic játékjogát vásárolta meg. Előbbi mindössze tizenkilenc esztendős, s a szlovén futball egyik legnagyobb tehetségének tartják, az élvonalban eddig harmincnégy találkozón játszott, s tizenkét gólt lőtt. A játékost a Tottenham Hotspur is vitte volna, ám Robert Beric az állandó játéklehetőség miatt inkább a Maribort választotta. Nehéz mérkőzésre számíthat tehát a Videoton – ám legyünk optimisták, hiszen nem csupán a Maribor, hanem a Videoton is erősödött a nyáron.
 

A Videoton szakmai stábja többször is megnézte a riválist, amelyet masszív, szervezett együttesnek mondhatunk, s amely a fő hangsúlyt a védekezésre fekteti. A felkészülési időszakban is több gól nélküli mérkőzést játszottak a mariboriak, nem lenne meglepő, ha erre törekednének Győrben is. Az NK minden esetben a klasszikus négy négy kettes hadrendben futballozik, gyors szélső középpályásokkal, és két nagyon veszélyes támadóra építi kontráit.

A Videoton kedden már kipróbálta a győri gyepszőnyeget, szerdán Felcsúton edzett, és azután utazott el a kisalföldi városba. A fehérváriak két új svéd játékosa közül Bojan Djordjic ott lesz a keretben, Martin Mutumba azonban nem, mivel felesége veszélyeztetett terhes, de nemcsak családi, hanem erőnléti gondok is nehezítik a helyzetét, állítólag messze van a tökéletes formájától. Sérülés miatt bizonyosan hiányzik az Újpestről érkezett Dusan Vasziljevics, valamint a combját fájlaló Nagy Dániel. Kedden vált hivatalossá, hogy a szintén újpesti Vaskó Tamás is a fehérváriak játékosa lett, ő szintén csak néző lesz.

A tavasszal Serie A-s meccsen is pályára lépő Gosztonyi András a nyáron igazolt az MTK-tól Székesfehérvárra. A tehetséges játékos elárulta: nehéz meccset, no és persze fehérvári győzelmet vár a csütörtök esti találkozótól, amelyen előre elfogadná a 2–0-s hazai sikert.

Az este fél kilenckor kezdődő összecsapást ukrán játékvezető dirigálja.

 

Kép:nkmaribor.com

Forrás:nso.hu pepsifoci.hu

2010.07.14. 23:22
 
Vissza    Nyomtatás